Kortárs Fotó és Mozgókép alkotótábor, 2022 augusztus 25-29, Kőrispatak (HR)
Írta: Gueth Péter
A KopiaKollektiva Egyesület, folytatva az előző évek hagyományát, idén már harmadik
alkalommal rendezte meg művészeti alkotótáborát Kőrispatakon. Az elbűvölő Hargita megyei település, illetve a közelében található Bözödújfalusi-tó környéke ezúttal sem csupán kellemes táborhelyül szolgáltak a részvevők számára, hanem aktív részeiévé lettek a négy napos alkotómunkának.
Fotó: Piti Marcell
A KopiaKollektiva egyik legfontosabb célkitűzése, hogy visszavigye a művészetet annak forrásvidékére, amint azt Vida Gábor író, az alkotótábor immár redszeres résztvevője fogalmazta meg egy alkalommal. De mit is jelent ez pontosan?
Fotó: Torkos Márk Erik
Először is beszélhetünk arról, hogy Erdély különös és különleges tájai mindig is sok alkotót ihlettek és inspiráltak. Fotográfusok, írók, festőművészek merítenek e vidékek különös atmoszférájából, vásznon, könyvlapokon vagy fotópapíron örökítve meg, gondolva tovább az itt élők történeteit és mindennapjait. Ezek közül az alkotások küzül nem egy aztán szép ívet rajzol a kultúra egére, rangos galériák falán, felolvasóesteken és nezetközi tárlatokon találkozhat velük az érdeklődő. Kivéve talán éppen azokat, akik leginkább érintettek lennének. Mert a kicsi falvakba ritkán kerülnek vissza az alkotások, az ott élők, akik öntudatlanul is múzsaként szolgálnak, aligha találkozhatnak velük. Emiatt a forrásvidékhez való visszatérésnek van egy konkrét jelentése.
Fotó: Kerekes Emőke
Fotó: Russu Dóra Diána
Megmutatni az itt élőknek a művészeti végterméket, azt, ami általában csak a nagyvárosi, budapesti, nemzetközi galériák falán látható, kiállítani a helyi boltban, bárban, buszmegállóban és minden olyan helyen, ahol az ott élők megfordulnak. Ez egyfajta hídverés két világ között, és a KopiaKollektiva elmúlt két éves munkásságából jól láthatóan nem is értelmetlen vállalkozás.
Fotó: Szövérffi Adrienn
De a visszatérésnek, visszavitelnek van egy másik oldala is. Ez pedig az alkotóról szól, aki feltesszi magának azt a banálisnak tűnő kérdést, hogy mit is lát valójában, amikor a tájat nézi?
A hegyek, fenyvesek, legelők, patakok, a düledező kicsi kék sárházak és a félig felépített, vakolatlan paloták, a kanyargó, kavicsos utcák, a háromszáz éves templom, a híd, a leomlott gyárépület mind, többszörös jelentésréteggekkel bírnak.
Fotó: Ugron Éva
Vajon mit látunk, amikor sietve, csak úgy átsuhanunk egy falun? Ha kinézünk az ablakon, talán megakad a tekintetünk egy-két épületen, utcán ballagó emberen, villanydrótra szerelt fényfüzéren de minden gyorsan tovaúszik. A sebesség, az autó hangszigetelt belső csendje, a klímaberendezés által biztosított állandó hőmérséklet megóvnak minket az adott hellyel való találkozástól.
Fotó: Szövérffi Adrienn
Mennyivel másabb lenne a kép ugyanott biciklivel vagy gyalog végigmenve. Mennyivel másabb lenne a helyiekkel szóbaelegyedve. De vajon kivel állnánk le beszélgetni, melyik utcába kanyarodnánk be, melyik házba kopogtatnánk be? A választásunkat és döntésünket mi befolyásolná? Végül is mi rajzolná meg bennünk az adott falu tájképét? Egylátalán, hogyan, mi alapján alkotjuk meg egy helyről a saját olvasatunkat?
Fotó: Russu Dóra Diána
Három alkotóműhely keretében, többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak a KopiaKollektiva idei alkotótáborának résztvevői.
Fotó: Bodoni-Dombi István
Kerekes Emőke fotoművész, az Egyesület elnöke a vizualitás felől közelített a témához. Előadásában kitért a tájábrázolás művészettörténeti vonatkozásaira, majd a tájkép fotográfiai előzményeit, illetve annak kortárs megközelítését szemléltette. Mit jelent ma egy tájkép? Mi az, hogy urbán táj?
Emőke kiemelte, hogy egy tájkép nem azonos a természetfotóval, mert a táj ábrázolása a világ ábrázolásával egyenlő. Ezután bemutta, hogy mindez hogyan érhető tetten a kortárs művészetekben, miként lehet elmosni a határokat, valamint hogyan válhat a tájkép metaforává. Az általa vezetett műhelyben a résztvevők Kőrispatakot valamint a Bözödújfalusi-tó környékét járva, fényképezve végeztek gyűjtőmunkát, melyek során fényképről-fényképre haladva jutottak el egy saját, szubjektív tájkép megalkotásáig.
Fotó: Balázsi Bence
Fotó: Lőrinczi Inez
Fotó: Torkos Márk Erik
Fotó: Ferencz Salamon András
Balla Zoltán, operatőr, a KopiaKollektiva alelnöke a mozgókép segítségével közelített a tájkép témaköréhez. Szó eset az alapvető technikai ismeretekről, mint például a kompozíció, képkivágás, a tér és irányok, valamint a ritmus és vágás használatáról. A műhely koncepciója szerint mindeneki mobiltelefonnal forgatott, hiszen ez egy olyan eszköz mely mindig ott lapul a zsebben, így bárhol, bármikor bevethető.
Fotó: Torkos Márk Erik
A műhelymunka során az úgynevezett mozgó fotográfiák létrehozása volt a cél, melyek hosszan kitartott snittek segítségével készülnek. Ilyekor a kamera mozdulatlan megfigyelő és csak hagyja, hogy előtte történjenek az események, de nem megy utánuk, nem követi őket. Ez a megközelítés elmélyülést és türelmet igényel. Bár az egyes jelenetek lehetnek előre megrendezettek vagy az élet által adottan véletlenszerűek, mégis maga a történet majd csak a felvételek végső összevágásánál és a hozzájuk társított hangok megkomponálásánál születik meg. Ez éppen olyan, mint az emlékezés. A bennünk felhalmozódó képek és hangok az idő során sajátos eleggyé állnak össze, melyeket később emlékeknek hívunk. Bár e belső történetek a valóságra épülnek mégis, a lehető legszubjektívebbek és legszemélyesebbek.
Fotó: Bodoni-Dombi István
Balla Zoltán műhelyében Körispatak, illetve a Bözödújfalusi-tó jelentették a filmstúdiót és a diszleteket. A munka végére két kísérleti kisfilm is megszületett, melyeket a táborozók közösen, illetve egyénileg hoztak létre. Ezek az utolsó estén a körispataki kis kocsma udvarán a fotográfiák mellett levetítésre kerültek.
Fotó: Bodoni-Dombi István
(Megjegyzés: az elkészült filmeket egy külön blogbejegyzésben tesszük közzé)
Gueth Péter irodalmoterapeuta, rádiós műsorvezető műhelyében a saját történet, mint egy fajta belső tájkép megalkotására és elmesélésére került a hangsúly. A műhely alapvetése szerint a legtöbbször nincs befolyásunk arra, hogy milyen, hatások, milyen események kerüljenek bele életünk nagy történetbe. Nem dönthetjük el előre, hogy milyen látvány táruljon elénk a következő kanyarnál, kinek a hangját halljunk meg, fázzunk vagy melegünk legyen. Ezekre nincs ráhatásunk, arra azonban igen, hogy miként olvassuk és értelmezzük őket. Sokszor a jól ismert történeteink egy új olvasata fog hozzásegíteni minket a továbblépéshez és a mélyebb önismerethez.
Fotó: Balla Zoltán
Péter irodalomterapeuta, így első sorban irodalomterápiás eszközöket használt ahhoz, hogy a résztvevők megismerkedjenek és közelebb kerüljenek a saját belső történeteik különböző rétegeivel és olvasatával. Az általa vezetett műhelyben kortárs novellák, versek, kreatív írásfeladatok, valamint a készülő saját fotográfiák segítségével zajlott ez az alkotó és részben önismereti munka.
A műhelyek mellett Piti Marcell fotográfus (HU) is tartott egy szakmai portfólió bemutatkozót, illetve
Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője a tájábrázolás eredetéről, annak fejlődéséről, valamint irodalmi jelentőségéről és szerepéről tartott előadást.
A Kopia táborát, a Kortárs Fotó és Mozgókép alkotótábort a Communitas Alalpítvány támogatta.
Ezúttal is köszönjük!
A fenti szöveg megjelent még a Szabadság magazin online felületén is:
Comments